Menü

Kisköre - Nagyműtárgyak

post img
Az Európai Unió támogatásával a 2014-2020 közötti ciklusban megvalósuló NAGYMŰTÁRGYAK FEJLESZTÉSE ÉS REKONSTRUKCIÓJA (KEHOP-1.4.0-15-2015-00002) projekt keretében folytatódik 7 műtárgykomplexum - 1990-es években megkezdett rekonstrukciója az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és 6 területi vízügyi igazgatóság által elnyert támogatásból. A 90-es években elkezdett rekonstrukcióban cégünk is jelentős szerepet vállalt a villamos és irányítástechnikai feladatok terén, most pedig ismét 4 helyszínen dolgozunk majd a projekt kedvezményezettjének alvállalkozójaként. A Nyugati-főcsatorna beeresztőzsilipnél a villamos rendszer teljes felújítása mellett egy új vezérlő rendszer teljes kiépítése a feladatunk. A Kiskörei vízlépcsőnél komplett villamos és irányítástechnikai felújítást vállaltunk, míg a Góri tározó esetében ezen felül a tervezési feladatot is elvégezzük. A Kwassay Hajózsilipnél a meglévő irányítástechnikai rendszer bővítése történik kismértékű villamos rekonstrukcióval, nem használt villamos rendszerek bontási feladataival. A Dunakiliti duzzasztómű és fenékküszöb munkáinak kivitelezését is segítettük az erősáramú tervek elkészítésével.
 
 
« Vissza